Közösség

Diadal!

2013.01.28. 15:18 - Hajdú Balázs

Ismét pályára lépett a Dumaszínház Fc, a kihívó ezúttal a Viola Grund Fc csapata volt. Aki a spanyol bajnokságot nyomon követi, annak ismerős lehetett az ellenfél rövid passzos játékstílusa, azonban ezúttal ez kevésnek bizonyult a remekül kontrázó dumagépek ellen. A találkozónak ezúttal a Bogdánfy utcai stadion adott otthont, ahol körülbelül 1500 néző várta türelmetlenül a kezdést jelző sípszót. A humoristák a következő kerettel léptek pályára, ami a képen is látható (balról jobbra): Bács Miklós, Fodor Pál, Jablonszky László, Tóth Edu, Rekop György, Felméri Péter és Hajdú Balázs. A mérkőzés előtt pár órával derült csak ki, hogy Mogács Dániel sérülése kiújulni látszik és nem tudja vállalni a játékot. Így a csapat egyik erőssége otthonról szorított a társaknak. A meccset a kék mezben játszó Violák kezdték jobban, és egy jól eltalált lövéssel jelezték, hogy gólt értek el. Nem kellett azonban sokat várni a válaszra, mert egy beadás után a kékek egyik játékosa kézzel ért a bogyóhoz, így a játékvezető habozás nélkül a büntetőpontra mutatott, és a gól nem is maradt el. Ekkor a stadion szinte felrobbant, de persze csak képletesen értve, valójában nem. A mérkőzés sportszerű, ámde kemény küzdelmet hozott, ahol a Dumaszínház Fc megérdemelten győzött 8-4 -re a kiválóan passzoló, javarészt fiatalokból álló VG Fc ellen.

387009_3985896300576_389606326_n.jpg

Értékelés

Bács Miklós: Miki játékára nem igen találni jelzőt. Hozta a tőle megszokott robotolós játékot, amivel ismét nagy hasznára volt a csapatának. Ő az a sportember, akit ha fejen talál a labda két méterről és már nem is lát, akkor is megy tovább. Számára nincs elérhetetlen labda, apróbb cselekre meg sem rezdülnek lábai és rendkívül önzetlenül játszik. Köszönjük Miki!

Fodor Pál: Paliról tudni kell, hogy ő nem azért került a csapatba, mert humorista, hanem mert tud focizni. Nagy szükség volt ezúttal is a játékára, igazi vezéregyénisége volt a csapatnak. Tapadt hozzá a labda, gólt lőtt, ha kellett hátulról irányította a csapatot. Arról nem is beszélve, hogy meccs után hazavisz kocsival. Paja, köszönjük!

Jablonszky László: Lacit, Palival együtt igazoltuk le 2012 nyarán. Ezúttal is bizonyította, hogy megérte az akkor talán borsosnak tűnő árát. Hidegvérű cseleivel szinte az őrületbe kergette az ellenfelet, ha kellett passzolt, labdáinak szeme volt, szemeinek pedig labdája. Laci, Köszönjük!

Tóth Edu: Edu a leggyorsabb játékosunk, mindenhova odaér, néha hamarabb is, mint ahogy tudná neki adni a társ a labdát. A PMFC egykori tehetsége remekül játszott, szerelt, lőtt, esett, kelt, passzolt, nevetett, magyarázott, ha kellett akkor pedig kapusként is bizonyított. Köszönjük Edu!

Rekop György: Gyuri vérbeli befejező csatár. Ha labdát kap, remeghetnek a kapusok lábai. Ő volt az, aki négyszer mutathatta be gólöröm tudását a lelkes publikum előtt. Azt hiszem aki ennyiszer meg tudja zörgetni az ellenfél kapujának hálóját, az már önmagáért beszél. Gyuriról tudni kell, hogy jókor van jó helyen és ha labdát kap, gondolkozás helyett tüzel, ráadásul pontosan. Gyuri, köszönjük!

Felméri Péter: Peti szintén a csapat egyik erőssége, aki akkor is higgadt tud maradni, amikor már a többiek nem. De akkor is, amikor a többiek is. Vagy nem? De. Ő az a játékos, akihez ha kerül a labda, senki sem tudja, hogy mit csinál vele, sokszor ő sem. Aztán feltalálja magát és ad egy váratlan gólpasszt, szinte a semmiből. Erre csak egy szót tudok mondani: Zseniális, utánozhatatlan. Akkor kettőt. Peti, köszönjük!

Hajdú Balázs: Balázsról tudni kell, hogy amilyen lassú színpadon, olyan gyors a futballpályán. A szentesi futballakadémia egykori növendékén érződött, hogy régi barátság fűzi a labdához. Mindjárt a meccs elején egy apró köténnyel jelezte az ellenfél játékosainak, hogy felelőtlenség lenne őt őrző nélkül hagyni. Később a kapust is kicselezve juttatta a hálóba a játékszert, majd a végén kapusként is bizonyította tehetségét. Köszönjük, Balázs!


Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Nincsenek hozzászólások.